IFOY Award 2017

Kétszeres győztes a STILL


A STILL 2017-ben is ott van a Nemzetközi Év Targoncája Díj (International Forklift Truck of the Year, IFOY) győztesei között, mely a legjobb ipari targoncákat és rendszer megoldásokat jutalmazza. Két kategóriában is győztesként került ki a STILL, idén negyedszer nyert el a díjat az IFOY Award 2013-as debütálása óta. A díjátadó ünnepségre 2017. május 9-én került sor Münchenben, a BMW-világ díszletei között, a transport logistic, a világ vezető logisztikai, mobilitási, IT és ellátási lánc menedzsment vásárának nyitónapján.

Íme a nyerteseink:

A komissiózás jövője most kezdődik.

Mit szólna hozzá, ha a targoncája önállóan kielemezné a lehetséges útvonalakat, reagálna a változásokra, felismerné azt, aki használja, megértené szándékait és ennek megfelelően tervezné meg az útját?  Az Ön által nyert megtakarítás időben, egészségben és biztonságban mérhető.

A vezető nélküli üzemmód igazi rugalmasságot tesz lehetővé munka közben. Az idő megérett arra, hogy megnézzük, mi van az automatizáláson túl, és tegyünk még egy lépést. A STILL bemutatja az iGo neo CX 20-at, azt a munkatársat, mely a környezetét önállóan elemzi, felismeri azt, aki használja és magától követi őt lépésről-lépésre az egész raktáron keresztül.

Az innovatív STILL iGo neo CX 20 elnyerte az IFOY-díjat a "Warehouse Truck" kategóriában.

iGo neo CX 20

STILL LiftRunner® C-keret az automatikus be- és kirakodáshoz.

A modern és karcsúsított, a gyártósorokat kiszolgáló logisztikai folyamatokban, a hatékony anyagáramlás biztosításánál a vontatmányok  szerepe egyre nő. Olyan felhasználási helyeket látnak el, mint például a gyártósorok melletti összeszerelő állomások. Itt a különböző méretű és kiszerelésű eszközökön szállíthatóak az igényeknek megfelelő anyagok.

A STILL LiftRunner® C-keret  a legmagasabb működési és minőségi elvárásoknak is megfelel. A vontatmánykeretet a túlméretes rakományok automatikus be- és kirakodásához fejlesztették ki, és akár 2 tonna teherbírásig használható. A troli kocsik szállításához és automatikus kicseréléséhez szabadalmaztatott rendszer nagyfokú felhasználói kényelmet biztosít az érintőképernyős kezeléshez, valamint maximális áttekinthetőséget és biztonságot nyújt a halszemobjektíves kamerának köszönhetően.

Az automatikus be- és kirakodáshoz használható, hatékony STILL LiftRunner® C-keret a "Special Vehicle" kategóriában nyerte el a 2017-es IFOY Award-ot.

C-keretű


IFOY Award 2015

Az RX 60-80 targoncával és a Kururay Trosifol műanyaggyártó vállalat részére kidolgozott és sikerrel bevezetett rendszermegoldással a STILL rögtön két irigyelt IFOY Award kitüntető elismerést is kapott!



IFOY Award a STILL RX 60-80 targoncának – A jövő az elektromos meghajtású gépeké!

A STILL elektromos meghajtású RX 60-80 targoncája győzött a "3,5 tonna feletti ellensúlyos targoncák" kategóriában. Ehhez az IFOY Award döntőbizottsága februárban egy héten át tesztelte a megmérettetésre benevezett gépeket Osnabrückben, a társaság hivatalos logisztikai partnerénél, a Hellmann Worldwide Logistics szállítmányozónál.

STILL RX 60-80

Az IFOY Award nemzetközi szakmai zsűrije a gyakorlati használat során mutatott képességei mellett – kiemelten a gazdaságosságát, energiahatékonyságát, tartósságát, biztonságosságát, ergonómiáját és formatervét tekintve – a targonca innovációs értékét is mérlegelte. Az RX 60-80 a 8 tonnás gépeknél szokatlanul egyszerű, ezáltal az azt üzemeltető munkatársak munkáját is nagymértékben megkönnyítő kezelésével is meggyőzte a bíráló bizottság tagjait. Mindezt elsősorban a targonca kompakt felépítése, az ergonomikus kezelői koncepció és a targonca kimagaslóan jó biztonságossága tette lehetővé.


Emellett a zsűri az RX 60-80 teljesítményosztályában egyedülállóan jó innovációs paramétereit, az alaposan átgondolt kialakítását és felépítését is nagyra értékelte..

Kiemelte többek között a targonca igen hatékony energiaoptimalizáló rendszerét, az egyszerű és időtakarékos, a mennyezeti darukat feleslegessé tévő akkumulátorcsere rendszerét is.

A tesztelők értékítélete:

„A 8 tonnás STILL RX60-80 erős és stabil, mégis olyan fürgén közlekedik és mozog, mint egy 4, vagy 5 tonnás targonca. Ezzel az erőgéppel is igazolja a STILL, hogy már a nehézgépek szegmensében is logikus és erősen ajánlott alternatíva lehet az elektromos meghajtás.“

A STILL ezzel a győzelmével megint bizonyságot adott az elektromos meghajtású targoncák tervezése és gyártása terén megszerzett több évtizedes kompetenciájáról.

A STILL RX 60-80 adatlapjához

A STILL bizonyságot adott a nagy projektek területén meglévő kompetenciájáról - IFOY Award a Kuraray Trosifol műanyaggyártó részére kidolgozott rendszermegoldásért

Az automatizált nyersanyagraktárra vonatkozóan kidolgozott és megvalósított megoldásért kapta a  STILL az IFOY Award kitüntetést az „Intralogistics Solutions“ (intralogisztikai megoldások) kategóriában. Ennek kapcsán a zsűri az integrált intralogisztikai rendszermegoldás innovációját, az ügyfél számára nyújtott előnyeit, tartósságát és piacképességét mérlegelte.

STILL RX 60-80

A nyertes a STILL által a Kuraray Trosifol műanyagfólia gyártó nyersanyagraktára számára kidolgozott és mindössze kilenc hét alatt megvalósított rendszermegoldás. A raktár a gyár 24 órás üzemének kiszolgálását végzi. 3.300 nagy zsákokat befogadó raklap számára van benne hely. Összesen hét STILL PalletShuttle raklapmozgató, három automatizált FM-X kitolható emelőoszlopos targonca, kettő RX-60 elektromos meghajtású targonca, egy anyagáramlást vezérlő számítógép és egy, a teljes rendszer fölé rendelt raktári vezérlő számítógép alkotja a rendszert.

Ennek kapcsán először kommunikálnak a félautomata PalletShuttle raklapmozgatók az automatizált FM-X kitolható emelőoszlopos FM-X targoncákkal, hogy a nyersanyagot mindig a megfelelő időpontban juttathassák a megfelelő gyártásbiztosítási helyre. .

A megoldás a meglévő raktári hely optimális kihasználása mellett nagymértékben növelte a raktári folyamatok hatékonyságát.